AZ OLDAL TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT. A TARTALMAK FELTÖLTÉSE FOLYAMATOS.

Rehabilitáció

A betegek felépülése

A betegek felépülésében a már az első napokban elkezdett gyógytorna, rehabilitáció tölti be talán a legfontosabb szerepet. Bár az agyi érkatasztrófa tünetei percek alatt alakulnak ki, a javulás fokozatos, gyakran hetekbe, hónapokba telik. A cél az, hogy a lehető legteljesebb fizikai aktivitást elérjük, a beteg önellátásra képes legyen és a képzettségének megfelelő munkát folytathassa. Ez csak a beteg, az orvos és a gyakorlott gyógytornász együttműködésével, komplex rehabilitációs program segítségével lehetséges.

Első fázisa már a kórházban elkezdődik. A tünetek súlyosságát, a megmaradt funkciót figyelembe véve a rehabilitáció fokozatos. Kezdetben passzív, majd aktív torna az ágyban, ülés, állás és végül járásgyakorlatokat jelent. Ha az izomerő megfelelő mértékű, a mindennapi élethez szükséges funkciók (pl.: evőeszköz használat, önálló WC használat, …) fejlesztése a következő lépés. A rehabilitáció speciális területe a beszédzavar (aphasia, dysarthria) kezelése logopédus segítségével.

A rehabilitációt, mivel a javulás elhúzódó, a kórházi kezelés után is folytatni kell. Erre a speciális rehabilitációs osztályokat, és a beteg otthonába kijáró gyógytornászok, logopédusok segítségét lehet igénybe venni.
Ez a komplex rehabilitációs program segítheti át a beteget és családját azon a testi és lelki megterhelésen melyet az agyi érkatasztrófa okoz.

Gondozás, ellenőrzés

Az agyi érkatasztrófán átesett betegnek rendszeresen, negyed- vagy félévente ellenőrzésre kell járnia. De a gondozás nem merülhet ki ennyiben. Különösen nagy szerepet kap a beteg is. A magasvérnyomás betegségben szenvedő lehetőleg szerezzen be vérnyomásmérőt, napi rendszerességgel maga is mérje vérnyomását, míg aki cukorbetegségben szenved, naponta ellenőrizze a vércukor szintjét. A beteg kövesse orvosa tanácsait, rendszeresen szedje a gyógyszereit, orvos megkérdezése nélkül ne változtassa az adagolásukat. A gondozás fő célja, hogy ezeket áttekintve, a beteg panaszait, tapasztalatait meghallgatva közösen döntsenek a kezelés folytatásáról, szükség esetén annak módosításáról.

Ez a szoros együttműködés beteg és orvos között lehet csak a siker kulcsa: az agyi érkatasztrófa kivédése, vagy újabb kialakulásának a megelőzése.

Az újabb agyi érkatasztrófa megelőzése

Bár a vizsgáló módszerek és a kezelés is sokat fejlődött az elmúlt évek során, mégis azoknak, akik agyi érkatasztrófán estek át, jóval nagyobb eséllyel alakul ki újra ez a betegséget mint az átlag népességben. Ez különösen érvényes azokra a betegekre, akiknél továbbra is fennállnak az agyi érkatasztrófát kiváltó kockázati tényezők. Ezért különös jelentőségű a másodlagos megelőzés (szekunder prevenció). Mivel a hatékony másodlagos megelőzés széleskörű, ezért csak szervezett „csapatmunka”, a beteg, a háziorvos, a belgyógyász és a neurológus összefogása vezethet eredményre.

A befolyásolandó kockázati tényezők a következők:

  • a magasvérnyomás kezelése
  • a cukorbetegség beállítása
  • a vérzsírszint csökkentése
  • a dohányzás elhagyása
  • az ideális testsúly elérése
  • a szívbetegségek, szívritmus zavar kezelése
  • a súlyos nyaki érszűkület műtéti megoldása
  • a vérlemezke összetapadást gátló gyógyszerek használata

Mivel a kockázati tényezők olyan betegségek, amik az idő múltával „nem gyógyulnak meg”, így ezeknek a kezelése hosszútávon, gyakorlatilag életfogytiglan szükséges.

Rehabilitáció, tanácsok hozzátartozóknak

A rehabilitáció segíthet a gyógyulási folyamatban és mindenekelőtt abban, hogy a lábadozó – lehetőségei szerint – újból aktív életet éljen. Ezért ennek a folymatnak a lehető legorábba el kell kezdődnie, minden esetben ebben járatos gyógytornász segítségével. A kezeőorvosok és a családtagok tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy a rehabilitációban részesült szélütésen átesett betegek sokkal hamarabb épülnek fel és a későbbikeben is jobb életkilátásaik vannak, mint azoknak a betegeknek akiknél ez valamilyen okból nem valósult meg.

A szélütésen átesett – szélütést túlélt – beteget az esetek többségében néhány hetes kórházi kezelés után hazaengedik. A javulás sokszor már a kórházban megkezdődik, ennek további folytatása otthon valósul meg, ami hosszú heteket, hónapokat vehet igénybe. Ez alatt először az „alacsonyabb rendű” ismeretek térnek vissza, de a gyógyulás lépcsői nagyban függenek az agyat ért károsodás mértékétől is. A bonyolultabb, kifinomultabb összjátékot igénylő tevékenységek elvégzéséhez több idő és gyakorlás kell, ezért a családtagoknak és a segítőnek türelmesnek kell lenniük és minden apró javulásnál bátorítanikuk kell a beteget.

Tanácsok hozzátratozóknak:

A hozzátartozóknak többnyire nem kis gondot okoz, hogyan ápolják, gondozzák az ágyhoz kötött beteget. Ebben segíthetnek a következő tanácsok:

Az ágyhoz kötöttségtől az önálló járásig sokszor hosszú az út

A betegnek sok pihenésre van szüksége, ezért a betegágyat prübáljuk a lakás legnyugalmasabb helyiségében elhelyezni. Ha megoldható, próbáljunk magsabb ágyat biztosítani a beteg számára, mert így könnyebb lesz a felállás. Ajánlatos a beteg ágyát a fal mellé helyezni, mert az az egyik oldalon megvédi a beteget az eséstől és a falra kapaszkodót szerelmehtünk, mely felülésnél, oldalra fordulásnál nagy segítséget jelenthet. Ha nincs mód arra, hogy az ágyat a falhoz toljuk, akkor egy tornászgyűrűhöz hasonló ezsközt szerelhetünk az ágy fölé, amely szintén segítheti a mozgást.

A javuvás első jele, ha a beteg már ki tud ülni az ágy szélére. Ha a beteg már stabilan tud ülni, szükségessé válik a tolószék alkalmazása, a tolószékből felállva járókerettel gyakorolható tovább a járás, amely a későbbikeben felcserélhető háromlábú, majd egylábú botra. Egyik segédeszközről a másikra való áttéréskor segítsük a beteget, mert az új ezsköz használata szokatlan lehet. Mindig az ebben járatos gyógytornász utasításai szerint járjunk el.

Ha a beteg már a járást gyakorolja, ügyelni kell a fokozott balesetveszélyre. Amíg nem tud biztonsággal egyedül közlekedni a lakásban, mindig legyünk mellette, hogy az esetleges elesést megekadályozzuk. Sokszor elég egy rossz mozdulat az egyensúlyvesztéshez és az eleséshez. Mikor a beteg járőképessé válik, szintén sok problma merülhet fel. A mellékhelyiség használatát megkönnyíthetjük, ha a gyógyászati segédeszköz boltokban toalett emelőt alkalmazzuk., amely megemeli az ülőke magasságát. A kádfürdő a járóképes betegek számára is veszélyes lehet, ezért ajánlott a kádra egy erős fából készült rácsot készíttetni, amely szélére a beteg ráül és lábait könnyen be tudja emelni a kádba.A WC ülőke és a fürdőkád vagy zuhanytálca mellett a megfelelő magasságban elhelyezett kapaszkodó felszerelése elengedhetetlen.

Tornagyakorlatok az önállósodás útján

A korai fizioterápia szerepe rendkívül fontos az izommerevség megelőzésében. Ez a jelenség a lebénult végtagokban fordul elő, ahol a nem használt izmok és inak megmerevednek, megrövidülnek, és kóros helyzetben rögzülnek. A fizioterápia segíthet még az egyensúly fejlesztésében, az izmok erősítésében és a mozgáskoordináció javításában. Megfelelő tornagyakorlatokkal csökkenthető az izmok „elmacskásodása”, megelőzhető az ízületek mozgásterjedelmének beszűkülése, fokozható az ízületek teherbírása. Ezeket a tornagyakorlatokat már a kórházban elkezdik, majd a beteg otthonában gyógytornász segítségével tovább célszerű folytatni, aki személyre szóló porogramot készít a rászorult számára.

„Kínos” problémák

A betegek egy részénél inkontinencia, azaz vizelettartási rendellenesség alakul ki, amelynek otthoni ellátása szintén a családtagok feladata. Gondoskodni kell arról, hogy az ágytál mindig a beteg keze ügyében legyen, másrészt praktukus módszer, eldobható inkotinencia betét használata, amely a gyógyászati segédeszköz boltokban kapható. A pelenkázás azonban átmenti megoldás, törekedni kell arra, hogy a vizeletürítést ismét szabályozni tudja a beteg. Ehhez nagy türelemre és kitartásra van szükség.

A mozgásszegény életmód következtében gyakran küzdenek székrekedéssel a szélütésen átesett betegek. Ez az esetek többségében orvosi (gyógyszeres) segítséget igényel, általában addig, amíg újra járóképessé nem válik a beteg és vissza nem tér a normális bélműködése.

A tartós fekvés nemcsak a mozgásszerveket károsíthatja

A hosszan ágyhoz kötött betegeknél ugyancsak problémát jelenethet a bőrt érintő felfekvések kialakulása. A beteget látogató körzeti ápolók ismerik azokat a technikákat, amelyek a sebek kielakulása elkerülhető, és a családtagokat is megtaníthatják azok alkalmazására. Ennek egyik módszere az, amikor speciális párnákat helyeznek a sarok, a könyök, a gerinc keresztcsonti része alá, hogy védjék a legnyagobb nyomásnak kitett testrészeket a bőr felmaródásától és a sebek kialakulásától.

A testhelyzetek gyakori változtatása azért is rendkívül fontos, mert a hosszú ideig tartó háton fekvés gyakran okoz tüdőgyulladást, főként azoknál a betegeknél, akiknek a beszéddel és a nyeléssel is problémái vannak.

Kiszolgáltatottan és reménytelenül?

A szélütésen átesett betegek nagy részét érintő egyik leggyakoribb probléma depresszió. Még a legfüggetlenebb, leggyorsabban gyógyuló és leggondosabb ápolásban részesülő túlélők is nagymértékben veszélyeztetettek a depressziós tünetegyüttes szempontjából, hiszen a betegek gyakran frusztráltak a bénulás, illetve mozgáskorlátozottság miatt. Zavarba ejtőnek és kínosnak találhatják, hogy családtagokra, barátokra vagy ápolókra szorulnak személyes tevékenységeik, mint például a fürdés, a WC használat, étkezés vagy öltözködés közben. Főként az első időszakban reménytelennek érzik helyzetüket, nagyon nehéz elfogadni a megváltozott testképet és annak tudatát, hogy szinten mindenben mások segítségére szorulnak.

A depresszió gyógyítható antidepresszáns gyógyszerekkel, illetve pszihoterápia segítségével- és természetesen a családtagok érzelmi támogatásával. Már a kórházi kezelés ideje alatt is van lehetőség neuropszichológus bevonására, aki segítséget tud nyújtani az érzelmi és értelmi funkciók javításában, ezen ülések folytatása a páciens hazabocsátása után is elengedhetetlen.

Hogyan mondjam el?

A szellemi képességek hyanyatlása, valamint a beszédjükben korlátozott betegeknek kommunikációs problémák fokozhatják a depresszió érzését. A beszédproblémák kezelésében nyújt segítséget a logopédus szakember.

A beteg önmagáért folytatott erőfeszítésében nélkülözhetetlen a hozzátartozók segítsége. Nagyon nehéz segíteni, úgy, hogy a családtagok segítő tevékenyésége a beteg fejődését segítse, de a lábadozó eközben ne érezze görcsösen magát az iránta támasztott túlzott követelések miatt. Ellenkező esetben, ha a beteg helyett mindent elvégzünk, mindenben kiszolgáljuk őt, akkor passzívvá, kiszolgáltatottá tesszük, és nem segítjük elő a gyógyulását. Ez a helyzet a családtagoktól nagyfokú önuralmat követel. Azzal, hogy hagyjük őt küzdeni, alkalmat adunk számára a győzelem kivívására. Még sajt viselkedésünk, mozdulataink, hangulatunk, kézfogásunk görcsössége vagy nyugodt magabiztossága is üzenetet jelenhet a beteg számára, melynek segítségével oldódhat a beteg magánya és a reménytelenség érzése.

Miben segíthetnek a szakemberek?

Az első és legfontosabb lépés a szélütés bekövetkezésének okát megtalálni, és ennek figyelembe vételével megakadályozni egy következő agyi katasztrófa kialakulását. Ebben nagyon nagy szerepe van a beteg háziorvosának, aki konzultál a beteg kórházi orvosaival, felírja a szükséges gyógyszereket és ellenőrzi a gyógyszerszedést, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a szükséges utóvizsgálatokat, a javulás ütemét.

Logopédus a beszédproblémák, a neuropszichológus az érzelmi és értelmi zavarok megoldásában tud értékes és hatékony segítséget nyújtani.

Az előzőeken kívül a beteg szükségleteinek megfelelően még sok szakember vehet részt a sok idő, illetve sokak segítő munkáját és közreműködését igénylő rehabilitációban. A döntő szerep mégis a betegé, hiszen az ő életereje, tenni akarása, kitartása nélkülözhetetle ebben a folyamatban.

A stroke után

Stroke után a betegek nagy része ágyhoz kötve éli az életét és ápolásra szorulnak.

A stroke az agyállomány pusztulása az agyi erek elhalása következtében. Két formáját lehet megkülönböztetni az elrázódás következtében kialakult ischaemiás stroke vagyis az agyi infarktus az egyik a másik az erek megpattanásából következő agyvérzés. A tünetek mindkét esetben közel azonosak: a beteg egyik oldala lebénul, ez a végtagok bénulását jelenti, az arc izmaival együtt (a száj jellegzetesen félre húzódik), valamint a beszéd és a nyelés nehézzé válik.

Forrás: strokeomvolt.blog.hu

Beszédzavar és bénulás
Ugyan a hallására nem lesz kihatással a betegnek a stroke, a beszéd megértésére igen. Ez nagyban megnehezítheti a sikeres rehabilitációt ugyan is a beteg nem érti mit szeretnénk tőle. Fontos tényező, hogy a beteg maga is meg akarjon gyógyulni és segítse a rehabilitációs munkát az együttműködéssel. Ha a baj bekövetkezése esetén a domináns agyi félteke sérül, abban az esetben a bénulás mellett jelentkezik majd a beszédzavar is. Tehát a jobbkezes betegnél a jobboldali végtag bénulását kíséri a beszédzavar.

Látótérkiesés
A bénulással együtt, jelentkezhet azonos oldali látótér kiesés. A rehabilitáció alatt azonban az agy megtanulja kezelni és a későbbiekben ez fog a legkevesebb gondot okozni a páciensnek.

Vizelet – és széklettartási probléma
Ez is a stroke egyik maradvány tünete, a rehabilitáció során fokozatosan történik a húgyhólyag tornáztatása és ha sikeres a rehabilitáció a beteg fokozatosan el is hagyhatja a katétert és a pelenkát. Azonban az esetek nagy részében sajnos a pelenka viselése a betegeknek életük végéig szükséges.

Gyógytorna
A hangsúly azon van, hogy a gyógytorna mindig aktív és folyamatos legyen. Szükséges azért, hogy az izmok ne sorvadjanak el és ezzel elkerülhető a mélyvénás trombózis is. A gyógytornász feladata, hogy a pácienst ösztönözze a bénult végtag mozgatására hiszen csak így érhető el változás. Ez megterhelő a beteg számára viszont elengedhetetlen a gyógyuláshoz.


A szakember szerepe a folyamatban
A stroke-on átesett betegekkel több szakember is foglalkozik. Egyrészt a beszédértéshez szükség van egy beszédszakértőre, az ő munkáját gyógyfoglalkoztatók és neuropszichológusok is segítik. A stroke után jelentkezhetnek depressziós tünetek a pácienseknél éppen ezért fontos egy pszichológus a gyógyulási folyamathoz, aki segít a betegnek és a családnak is elfogadni és alkalmazkodni a megváltozott élethelyzethez.

webbeteg.hu/DMD